„Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől.”      /Kosztolányi Dezső/       „A magánytól való félelem tanít meg minket a szeretetre.”     /Wei Hui Sanghaj Baby/       „Oh, drága magány, az egyetlen társam, kivel már az életet, oly sokszor megpróbáltam, S mindig ugyanaz, csalódások sora, Mindig nézz előre, de vissza soha...”                /Balla Péter/       „Mit kellene tenni érte és ellene? Nem szégyenlem, ha kitalálom, hisz kitaszit a világ így is olyat, akit kábít a nap, rettent az álom.”                       /József Attila: Nagyon fáj/       „A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy, mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra.”                   /Hugh Shearman: A Kalandok ideje/         "Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek. Szél fújta szavaid, úgysem hallják meg. Kopott ágyak párnák, szakadt piszkos függöny, És lassan a földre hull, egy üvegszínű könny."                /Tátrai Band: A fekete madár/       „Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül."      /Joseph Conrad/       „A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”                /Stephen King/       "Aztán elgondolkozott róla, hogy milyen irtóztató egyedül áll a világban, elítélve büntetlenül, eltaszítva szeretetlenül... Mennyire nem tartozik senkinek a kerek földön semmivel! Se hálával, se szeretettel, se tisztelettel, se barátsággal. Neki se adtak ebből semmit."              /Jókai Mór: Egy az Isten/       „Azt akarod, hogy figyeljek Terád, Magányom ködét így fúrja át, Pillantásod: az a pillanat, Amikor észrevetted, Hogy megálmodtalak.”               /Ákos/       „Itt ülök egyedül, földön kuporodva várom, hogy valaki vállam simogassa várom őt, ki nem jön el soha.”                /Tóth Anikó: Magányosan/ forrás:  http://www.netorian.hu/index.php?fn=fokat&id=51&pozicio=20&leptek=10   Sokszor úgy érzem, összeroskadok, Többé nem lesznek jó és szép napok, Nem süt rám napsugár, Nem lesz többé tél se nyár. Lelkem terhével egyedül vagyok. Éjszakák törnek rám, És én úgy érzem, megfojt a magány. Félelem, fájdalom kínozza lelkem, Hogy el sem mondhatom. Megpróbáltam, hogy nagy dolgot teszek, Minden emberhez nagyon jó leszek. És ha megbántanak , nem lesz szívemben harag, Ez sem oldotta meg a terhemet. Mit tegyek ez után? Mikor tűnik fel újra a szivárvány? Lesz e még megoldás? Vagy csak a négy fal vesz körül semmi más?              /Református énekeskönyv/   József Attila: A magánossághoz (részletek) "Áldott Magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet; Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet!" "Mentsvára a magán szomorkodónak Csak a te szent erődbe van, Hol bíztatásit titkos égi szónak Hallhatja a boldogtalan." "De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak, Mint éji harmat, napjaink lehúllnak, Tisztán, magába, csendesen: Élünk, kimúlunk édesen." "Síromba csak te fogsz alá követni, A nemtudás kietlenén vezetni: Te lészel, ah! a sírhalom Vőlgyén is őrzőangyalom."     Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.           /Bach Richard/