A Káiniták története
Kezdetben csak Káin létezett.
Káin, ki szeretetből feláldozta testvérét.
Káin, a kitaszított.
Káin, kinek átka az örök halhatatlanság.
Káin, kinek átka a vérre vágyakozás.
Káin az, kitől mindannyian származunk.
Nemzőnk nemzője.
Káin egy koron át Nód földjén élt,
Magányosan szenvedve.
Egy koron keresztül egyedül maradt.
De az emlékek múlása elfojtotta bánatát.
És így visszatért a halandók világába,
A halandók világába,
A világba, melyet testvére, s annak gyermekei teremtettek.
Visszatért, s örömmel fogadták.
A halandók látták az erejét, s tisztelték, imádták érte.
Hatalmas városuk uralkodójává tették,
Az Első Városévá, melynek neve Énok.
A Második és Harmadik Generáció
Habár egy hatalmas nemzet uralkodójává vált, mégis egyedül volt,
Mert senki nem volt hozzá hasonló. Bánata újra csak nőtt.
Ekkor újabb bűnt követett el, mert utódokat nemzett,
Kik mindössze hárman voltak.
Ám ők is utódokat nemzettek, Káin unokáit.
Ekkor Káin így szólt: "Legyen vége ennek a bűnnek. Nem lesz több."
S mivel Káin szava volt a törvény utódai engedelmeskedtek neki.
A város korokon keresztül állt,
S egy hatalmas birodalom központjává vált.
A Nagy Özönvíz
Ekkor következett a nagy Özönvíz, mely elárasztotta a földet.
A város elpusztult,
Az ott élő emberek meghaltak.
Káint ismét rabul ejtette a szomorúság, s ismét visszavonult magányába.
A pusztaságba vándorolt,
S magára hagyta utódait, végzetükre bízva őket.
Ők megkeresték, s könyörögtek neki, térjen vissza,
Segítsen nekik újjáépíteni a várost.
De Káin nem akart visszatérni velük,
Mondván az Özönvíz büntetés volt,
Amiért visszatért az élők világába
És tönkretette az igaz törvényt.
Az Első Bukás
Így Gyermekei egyedül tértek vissza a halandókhoz,
S kijelentették, hogy ők az új uralkodók.
Mindegyikük saját nemzetséget alapított,
Káin dicsőségére,
Azonban nem rendelkeztek az ő bölcsességével vagy önuralmával.
Nagy háború kezdődött az öregek és gyermekeik között,
S a gyermekek kiirtották Nemzőiket.
A Második Város
A lázadók ekkor új várost építettek
És 13 törzset alapítottak benne.
A város gyönyörű volt, lakói pedig istenekként imádták őket.
A gyermekek saját utódokat nemzettek,
A Káiniták Negyedik Generációját.
De félték a Dzsihádot,
S megtiltották utódaiknak,
Hogy saját utódokat nemzzenek.
Ezt a hatalmat az öregek megtartották maguknak.
Mikor valaki gyermeket nemzett, azt levadászták és megölték,
S vele együtt nemzőjét is.
A Második Bukás
Habár ez a város akkora volt, mint magáé Káiné, végül elöregedett.
Mint minden élő dolog lassan ez is haldokolni kezdett.
Az istenek először nem látták az igazságot,
S mikor végül meglátták azt, már túl késő volt.
A város megsemmisült, erejük elpárolgott,
Menekülniük kellett, utódaikkal együtt.
Sokukat megölték menekülés közben, mivel gyengévé váltak.
Törvények nélkül mindannyian megalapíthatták saját nemzetségüket,
Így hamarosan számos új Káinita született,
Akik a Földön uralkodtak.
De ez nem maradhatott így.
A Nagy Dzsihád
Idővel a Káiniták túl sokan lettek,
S újra háború kezdődött.
Az öregek már biztonságban elrejtőztek,
Mivel megtanultak elővigyázatosnak lenni.
De gyermekeik saját városokat és nemzetségeket alapítottak,
S ők voltak azok, akik meghaltak a háború tüzében.
A háború akkora volt, hogy senki sem maradt ebből a Generációból,
Aki beszélhetne a tagjairól.
Halandók hullámai vágtak át kontinenseken,
Hogy összezúzzák, felégessék a Káiniták városait.
A halandók azt hitték, saját harcukat vívják,
Pedig értünk folyt vérük.
Mikor a háború véget ért
A Káiniták egymás elől bujdostak,
S a halandók elől, akik körülvették őket.
Ma is rejtőzködünk,
Mert a Dzsihád folytatódik.
Először volt Káin, Nemzőnk Nemzője,
Ki hármat választott, s adott nekik erejéből
És átkából
S ők választottak hármat maguknak
Hogy érvényesítőik legyenek hatalmuknak, segítsék kutatásukat
Hogy megváltoztassák örök formájukat
Neveikre emlékezünk, mert ők voltak
Nemzőink, magukhoz Öleltek minket
Hogy Gyermekeik legyünk
Veddartha, ki választotta a befolyást és uralkodást
Arikel, ki választotta a szerelmet és szépséget
Lasombra, ki választotta az erőt a sötétségben
Ennoia, ki a Változókkal jár
Absimiliard, kinek átka a változás
Tzimisce, ki elveszett a változásban
Saulot, ki belül kereste a tudást
Malkav, ki kívül kereste a tudást
Akmanin(ashur), ki a túlvilágon kereste a tudást
Egy ideig a Nemzők és Gyermekeik
Békében éltek,
De még nem voltak elégedettek
Nemzőink fellázadtak Nemzőik ellen
A háborúk még tisztességesek voltak
Mert mindegyikük félte a Lextalionist
S a fiatalabbak nyertek
Megadatott nekik a jog,
Hogy Gyermeket nemzzenek
Kiket választottak:
A Negyedik Generáció
Emlékezünk Veddartha Gyermekeire
Sutekh, sötétben járó
Mekhet, harcos királynő
Brujah, a világnak ismerője
S egy ideig békében éltek
Nemzők és Gyermekeik
A Második Városban
Azonban a hatalommal jött a romlás
És Veddarthának nagy hatalma volt
Gyermekei felett
Sokan látták az igazságtalanságot
Mégsem beszélt senki
Veddartha ellen
Senki sem beszélt félelemből, tiszteletből
Vagy talán mert ők is
Veddartha uralma alatt álltak
Végül Brujah, hogy megmentse Testvéreit
Nemzőjük haragjától
Megkötözte őt kő- és fénylánccal
Nemzőjének Nemzője eljött hozzá, mondván
"Engedd szabadon Gyermekem, mert
Tisztelned kell őt, nem lázadnod ellene"
S vérének tüze elragadta őt,
S megtámadta nagyszülőjét
S megölte őt
S nagy remegést élt át
Káin Gyermeke
Mert először vált valaki közülük Amaranthá
Csata kezdődött, mely most
Az Öregek és a Fiatalok között folyt
És senki sem állt félre
A Negyedikek elszakították kötelékeiket
S Nemzőikre támadtak
De becsülettel harcoltak
A Harmadikak közül néhányan már látták az igazságot
A Negyedikek céljában
S támogatták őket, harc nélkül
Arikel, Saulot, Malkav, Absimiliard
Megértették a Negyedikeket, s egy részüknek
Kölcsönadták erejüket
Lasombra elszakította testvére láncait
Összezúzta a követ
Elhomályosította a fényt
Osiris fegyvert fogott Testvérei ellen
Mert igaz gyermeke volt
Nemzőjének
Ennoia, Tzimisce, Akmanin engedelmeskedtek Nemzőiknek
Zillah és Irad felkeltek a Negyedikek ellen
Mert féltették életüket
Mekhet, harcos királynő, megkötözte a Változókat
Megfagyasztotta vérüket
Ellopta Nemzőjük lelkét
Saulot, közel Káin Gyermekeinek fényéhez
Megsemmisítette Testvérei szolgáit
A Túlvilágra engedte őket
Könyörgött Nemzőjének, meneküljön,
Ne engedje, hogy eleméssze
A Dzsihád tomboló tüze
A Negyedikek elengedték őt
Megengedték, hogy távozzon
Bár nem mindegyikük értett ezzel egyet
Sutekh, sötétben járó
Választott, tisztelettel Nemzője Testvérei iránt
Kiragadta Zillaht a sötétségből
Ellopta lelkét, megszerezte erejét
Dicsekedett Testvérének Osirisnak
Kihívta Nemzője Testvéreit
A csata abbamaradt, a düh meghalt
A város már romokban
Lakói elmenekültek, szíve ég
A megmaradt Vértestvérek
Erői kiegyenlítve,
Lerótták adósságkat
Hozzáfogtak a város újjáépítéséhez, mely
Nemzőik városa
Káin Gyermekeinek városa
Csak egy állta útjukat
Elzárta ösvényeiket
Káin, mindannyiuk atyja
Káin Gyermekei elszórva fekszenek
Szétszórta őket a Dzsihád
Saját Gyermekeket teremtettek
Halandókat használtak csatáikban
Itt alszik Brujah, kinek elemei
Gondolkodás, nem szendergés, szeretni, nem használni
Barátai lettek Gyermekei, Szerelmesei lettek Gyermekei
A Gyermek szolgáló, sosem rabszolga
Becses Gyermek, mind mint gyémánt
Mind magában hordta Brujah ajándékait
Brujah haragját, Brujah gyűlöletét
Veddartha még mindig élt
Troile álmodott, a bosszú álmait
Elhagyta nemzőjét, délre ment
Kereste Veddarthát, emberek meseterét
Találta Veddarthát, rabszolgák mesterét
Leült Troile, kérve szívességet
Ventrue erejét, elme irányítását
Kapott szívességet, kínált adományt
Troil villámgyorsan tanult
Hatalmat mely egykor erőt adott Nemzőjének
Utazott északra, visszatért haza
Visszatért Nemzőjéhez, szenvedi a híreket
A föld változik, Vértestvérek mozognak
Előjelek ideje, változások ideje
Brujah fekszik, most is alszik?
Nem, most felkel, Gyermeket Ölel
Hatalmat ad nekik, de figyelmezteti őket
Nehogy újra kötelékbe kerüljenek
Délre vonul, sereg a sötétben
Használva a világ ismeretét
Halandók őrzik az ősi menedéket
Kiket hamar megingatnak és elküldenek
Ventrue új gyermekei erejüket próbálják
Brujah gyermekei inognak alattuk
Harcolnak Nemzőjükkel, csatáznak testvérrel
Troile átvette elméjüket
Ventrue hamar szétszórva, fut csata elől
Gyermekek szétszórva, halandók alszanak
Brujah sötét pengéjét húzza
Örök gyűlölete hamar jóllakhat
Harcos király, Brujah Gyermeke
Pengét fen és ütést véd
Igazság lesz szolgáltatva
Csapása alatt
Halandó kovácsolta acélnak
Hogy igazság legyen mondva, hazugságok feltárva
Szerelemtől vakon Ventrue Nemzője
Megadja gyermeke büntetését
Bosszú legyen Amaranth próbája szerint
Troile Veddartha lelkébe nyúl
Halandó harcban egyesül vele
Veddartha fortélya elme irányítása
Troil akarata, mint az acél
Nyitott szemek Brujah kardját lesik
Nyaka fölött lebegve, szemek bűvölve
Nemzőre néz a harcban akarattal
Veddartha legyőzve a domb alatt
Ventru gyermekei, kik még élnek
Érzik Nemző elmúlását
Vérkötelék összetörve, szétmorzsolva
Troile nem kér Véresküt
Korok múlnak, Brujah alszik
Történetek megváltozva, célok egyre módosulva
Ventrue követeli Brujah halálát
Zűrzavar a legifjabbak között
Felemészti őt Gyermeke Troile.
Káin szavai az Özönvíz után
Az idő eljött,
Gyermekeim,
Hogy elköszönjek az éjszakától.
De tudjátok, nem hagylak el benneteket.
Várjatok az időre, mikor visszatérek hozzátok
Miután már tanultatok
Hiúságotokból, bűneitekből, gőgötökből.
S figyeljétek visszatértem híradóit
Mert nem hagyom, hogy házam ügyeit
Szét Gyermekei irányítsák.
Káin gyónása Lilit keblén
És száz évig utaztam, mielőtt megtaláltam
Apám Első feleségét
Kinek vérét megittam
S ő még ekkor is ébren volt.
"Az Úrral kell beszélnem" mondtam
És ő mosolygott
"Beszélj vele" mondta
"De tudd, ő hátat fordított neked
Bűneid miatt"
Ekkor tizenhárom vércseppet könnyeztem
S elneveztem őket, ahogy leestek,
Mikor Lilit mondta:
"Miért adsz gyermekeinknek neveket?
Ők nem tudnak
És nem fognak
Neked segíteni.
Ők csak újabb bűnök
Kik azért léteznek, hogy édessé tegyék Ábel halálát
Kevésbé élessé hideg szívedben."
És neki mondtam,
"Anya, szerető,
Én nem érzek.
Azért alkottuk őket, hogy gyámolítsanak engem
És a Pokolba taszítsanak."
Káin szavai mielőtt eljött a Földre
És fáradttá váltam,
Halott szívem nehéz mindattól, amit tettem.
Így megfogadtam, aludni fogok mindaddig,
Míg hibáim ki nem javítják magukat.
Lilit tőrével megvágom magam, s éneklek:
"Ezekkel a nyitott sebekkel
Életnek kell nőnie a halálból,
Ahogy az utolsó leány,
Ki a hold jelét viseli
Lasombra mérgét a hamvak közé veti,
Gangrel nemzetségét a hideg kőbe veti,
Nosferatu fészkét kígyókkal árasztja el, s lesújt feleségére,
És átdöfi unokáim maradékát
A bölcsesség tüzével."
Ezekre a szavakra, melyeket éneklek
Lilit kertjének
Hideg karjaival körülölelve.
Kérlek Isten,
Töröld el ostobaságom
És végezd be ezt.
A Régi Idők
A régi időkről álmodom
a legrégibb emlékekről
a régi időkről beszélek
a legöregebb Atyáról
a régi időkről éneklek
és a virradó Sötétségről.
Nód földjén, hol az Édenkert Fénye
megvilágította az éjszakai eget
s szüleink könnyei
záporoztak
a földre.
Mindegyikünk, a maga módján,
élni próbált
s táplálékot szerezni a földből.
És én, elsőszülött Káin, én,
hegyes eszközökkel
elültettem a sötét magvakat
megöntöztem földjüket
vigyáztam rájuk, figyeltem, ahogy nőttek.
És Ábel, másodszülött Ábel
az állatokra vigyázott,
segítette véres születésüket,
etette őket,
figyelte, ahogy nőttek.
Szerettem őt,
fivéremet,
Ő volt a legokosabb.
A legkedvesebb.
A legerősebb.
Benne volt
minden örömöm.
S akkor egy napon
Atyánk azt mondta nekünk
Káin, Ábel,
áldozatot kell bemutatnotok a Mindenhatónak,
ajándékot abból,
mi nektek kedves.
És én, elsőszülött Káin, én
összegyűjtöttem a gyenge gyökereket,
a legszebb gyümölcsöket,
a legillatosabb füveket.
És Ábel, másodszülött Ábel,
levágta a legifjabb,
a legerősebb,
a legkedvesebb állatait.
Atyánk oltárára
letettük áldozatunkat
s tüzet gyújtottunk alatta
és néztük, amint a füst
felvitte őket a Mindenhatóhoz.
Ábelnek, a másodszülöttnek áldozata
tetszett Istennek
s Ő megáldotta Ábelt.
S én, elsőszülött Káin, én
szidalmazást kaptam,
mert áldozatom értéktelen volt.
Néztem Ábel áldozatát,
mely még füstölt, a húst, a vért.
Sírtam, arcomat kezeimbe temetve,
Imádkoztam éjjel és nappal.
S mikor Atyánk azt mondta,
itt az idő
az újabb áldozatra
És Ábel
a legfiatalabbakat,
a legkedvesebbeket,
a legszeretettebbeket
vezette az áldozati máglyára
Én nem hoztam el
a legfiatalabbakat,
a legkedvesebbeket,
mert tudtam,
hogy a Mindenható nem akarná őket.
És fivérem,
szeretett Ábel
azt mondta nekem
"Káin, nem hoztál
áldozatot,
ajándékot abból,
mi neked kedves,
hogy az Úr oltárán égjen."
Örömkönnyeket sírtam amint,
hegyes eszközökkel,
feláldoztam azt,
ami számomra
a legkedvesebb volt:
a fivéremet. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
